Patkány

A vándorpatkány 18-25 cm hosszú, szürkésbarna, szürkésfehér hasú. Fülei rövidek, farka testhosszánál rövidebb, szőre gyakran szennyezett. Rendkívül szapora faj, optimális körülmények között egy patkány-párnak évente 400-800 utóda is lehet. Évente három fő szaporodási időszaka van, kora tavasszal, nyár elején és ősszel, egyes esetekben azonban 6-8 alkalommal is kölykezhet. Szexuális érése gyors, már három hónapos korában ivarérett.

Elszaporodásának mértéke a táplálék mennyiségétől, valamint a zavartalan búvóhelytől függ. Adott területen változatlan körülmények mellett száma gyakorlatilag állandósul. Ha életfeltételei kedvezőtlenné válnak, vagy túlszaporodik, más területre vándorol.

Élettartama 2-3 év, de az egyedek többsége jóval előbb elhullik.

A patkányok föld alatti lyukakban, épületek félreeső részein, ritkábban a csatornában élnek, általában ott, ahol a közelben elegendő táplálék áll rendelkezésre és a hőmérséklet is megfelelő.

A vándorpatkány a nedves, a hűvös és a sötét környezetet kedveli, legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Fészkét közvetlenül az épület alatt, védett helyen alakítja ki, de gyakran telepszik meg kész üregben, amelyet kibővít. A patkányjárat a felszín alatt kb. 30-50 cm mélyen halad, és a kitáguló részben van a tulajdonképpeni fészek. Az egyik kijárat az épület közvetlen közelében található, a másik magába az épületbe vezet, a többi a szabadba nyílik, így a fészeknek legalább 2, de általában 3-4 kijárata van. Ha a fészek megtelik a patkány által behurcolt hulladékkal, akkor elhagyja és újat épít. Nagyvárosokban a csatornahálózatban is megtelepszik, de az épületen belül felhalmozott és régóta egy helyen tárolt anyagok (pl. az épületek környékén található lomok, törmelékek, téglarakások, fa- és építőanyagok, széna- és szalma-kazlak stb.) között is fészket rakhat. Nyáron a szabadban, főleg a folyópartokon, gyakran a gátak környékén ütnek tanyát.

A patkányok látszólag mindenevők, ízlésük azonban eléggé kifinomult.

A vándorpatkány mindenevő, napi táplálékszükséglete átlagosan 50-100 gramm. Ennél azonban sokkal nagyobb mennyiségű táplálékot hurcol be fészkébe. Az így összegyűjtött élelmet azonban csak akkor fogyasztja el, ha valamilyen okból (pl. kedvezőtlen időjárás) fészkét nem tudja elhagyni. Gyors alapanyagcseréje, illetve fogai koptatása miatt, állandóan táplálkoznia, illetve rágnia kell. A kevert táplálékot szereti, élelmének jelentős részét főleg hulladékból fedezi. Amennyiben módja van rá, válogat, sokféle élelmiszert végigkóstol, de csak a számára megfelelőt fogyasztja el. Kedveli az 50-70% nedvességtartalmú táplálékot, ennek hiányában száraz élelmet is elfogyaszt, ilyenkor viszont folyadékigénye megnő. A romlott, penészes, dohos élelmiszert nem eszi meg. Az éhezést és a szomjúságot igen rosszul tűri, táplálék, vagy folyadék nélkül napok alatt elpusztul. Táplálék hiányában ivadékait, vagy beteg társait is felfalja. Védett és nyugodt körülmények között táplálkozik.

A patkányok mozgási körlete, akciórádiusza 300-500 méter, de ha a táplálékért messze kell vándorolniuk, naponta akár 1 km bejárására is képesek.

Aktivitásukat az óvatosság és gyanakvás határozza meg, amelyet az újtól való ösztönös félelem (neofóbia) és a mérgezett csalétektől való kifejezett tartózkodás (bait shyness) jellemez.

A patkányok folyamatosan figyelik környezetüket, az ott elhelyezett, eddig nem ismert táplálékkal, vagy új tárgyakkal, esetleg az ott végbement, számukra szokatlan bármely változással szemben igen bizalmatlanok. Ez a jelenség gyakran csak néhány órán keresztül tart, de esetleg napokra elhúzódhat.

Az új, korábban nem látott vagy nem ismert, szokatlan táplálékot is csak igen óvatosan kóstolják meg, és ha annak íze nem kedvező (esetleg attól a patkánycsalád bármely tagja megbetegszik), nem hajlandók elfogyasztani. Nagyobb patkánypopuláció néhány példányában ez a két sajátosság különösen domináns lehet. Ez az ún. „extra óvatos népesség” általában túléli az irtást, mivel a kihelyezett mérgezett csalétket és a csapdát egyaránt elkerüli. A vándorpatkány jellegzetesen éjszakai állat, rejtett életmódot folytat, nappal fészkében tanyázik. A fészekből óvatosan jön elő, és megszokott ösvényeken, ún. csapákon közlekedik, mindig oly módon, hogy testének egyik oldala valamilyen felülethez közel legyen. A nyílt területeken gyorsan keresztülszalad.

Társas életmódot folytat, csordában él, amelyet több patkányfészek, illetve patkánycsalád alkot. A csordákban egy kifejlett hím vezetésével több ivarérett nőstény és ezek utódai élnek. Az idegen patkányokat elűzik. A táplálékszerzés, az ürülékürítés és a párzás céljára külön-külön területük van, amelyek rendszerint a búvóhely közelében helyezkednek el. Igen tanulékony, ravasz állat.

Gyorsan fut, jól mászik és úszik, akár 60 cm távolságot is képes átugrani. Igen fejlett a tisztálkodási ösztöne, táplálkozás, vagy vándorlás után a testére tapadt szennyeződést nyugodt körülmények között azonnal eltávolítja. Szőrét, farkát addig nyalogatja, amíg tiszta nem lesz.
A patkányok nagyobb távolságra közlekedési eszközökkel jutnak el, egyes épületek között viszont aktívan vándorolnak.

A különféle területekre aktívan vagy passzívan bejutó kártevők megtelepedni és elszaporodni csak ott tudnak, ahol életfeltételeik rendelkezésre állnak. A kártevők életfeltételeinek kedvezőtlen megváltozása esetén, elsősorban a táplálékhiány, a túlszaporodás következtében fellépő búvóhely hiány, valamint a környezeti tényezők közül pl. a hőmérséklet megváltozása miatt, addigi területüket elhagyják és tevékenységüket olyan területen folytatják, ahol életfeltételeik kedvezőbbek. Ezek a kártevők folyamatos utánpótlását adó területek az ún. „gócok”.

A patkányok elszaporodását nemcsak sajátos biológiájuk, a körülményekhez, azok változásaihoz való kiváló alkalmazkodóképességük, “intelligenciájuk” segíti, hanem mi magunk emberek is, részint környezetünk alakításával, továbbá azzal, hogy – bár a kereskedelemben a rágcsálóirtószerek széles spektruma kapható, a patkányok elleni harcban mégis alulmaradhatunk.

Miért?

• nem ismerjük jól a patkányok életmódját;
• az ellenük való védekezésünk elszigetelt
• hibás alkalmazása az irtószereknek;
• környezetünk (elég egy rossz telekszomszéd) a patkányok pártján áll”.

Hatékonyan védekezni a patkányok ellen csak úgy lehet, ha ismerjük annak lényegét, ezért nézzük röviden újra a patkányok életmódját, viselkedését, károkozásuk lehetséges módozatait, mértékét.

Több fajuk közül minket a házi patkány és a vándorpatkány érdekel.

A szürkésbarna házipatkány kisebb, karcsúbb a vándorpatkánynál, “esztétikusabb” benyomást is kelt, mert szőre simább, fényesebb, lényegesen tisztább. Ez a különbség részben életmódjukból is adódik, mert – bár mindkét faj rejtőzködik, így búvóhelyre van szüksége – a házipatkány inkább a föld feletti területeket (szemétkupacok, farakások, istállók, ólak, falba fúrt üregek, kamrák, padlások, stb.), míg a vándorpatkány inkább a szennyezettebb föld alatti “élettereket” részesíti előnyben (kanálisok, szennyvíz alagutak és csatornák, trágyaaknák, pincék, stb stb.), így azután utóbbi rendszerint igen piszkos, csapzott szőrzettel rendelkezik.
A vándorpatkány a házi patkány -nyal szemben sötétebb (barnásszürke, a hasa szürkésfehér), nagyobb, zömökebb, orra tompább, füle és farka kicsit rövidebb.

A patkányok metszőfogaik állandó növekedése miatt szinte mindig rágnak. Mindenevők, de míg a házi patkány elesége főként növényi eredetű (gabona, gyümölcsök), a mindenütt, előforduló vándorpatkány mindenevő (az állati-eredetű táplálékot is elfogyasztja- tetemeket, kisemlősöket, madarakat is).

Az egér és a házi patkány megtűrik egymást, szemben a vándorpatkánnyal, mely a konkurenciát nem viseli el.

A házi patkány remek kúszó (a vándorpatkány sem ügyetlen, de elmarad a házi patkány légtornász képességeitől), a vándorpatkány pedig kitűnő úszó.

Mindkét faj szaglása, hallása, tapintása kitűnő, fényérzékelésük jó, de a kísérletek és tapasztalatok szerint is színvakok. A patkányok magatartásuk territoriális, vagyis a kisebb-nagyobb csoport (általában a 15-30 egyedből álló család) saját területét megjelöli és agresszívan védelmezi (utóbbi inkább a vándorpatkányra jellemző).

A patkányok által igényelt terület nagysága a táplálékforrástól függ, ezért láthatunk egy kis alapterületű gabonatárolóban rengeteg patkányt. Saját felségterületüket jól ismerik, mivel ízérzékük is kiváló, az ott található táplálékforrásokat rövid idő alatt “felmérik”, az idegen táplálékkal szemben azonban roppant bizalmatlanok (így kezdetben a mérgezett csalétekkel szemben is – bait shyness jelenség).

Egy patkány évi takarmányfogyasztása egy állattartó telepen 20 kg is lehet, a vizeletükkel azonban ennek töbszörösét szennyezhetik be.

Betegségeket, sőt járványokat indíthatnak el, tarthatnak fenn. Egy adat: egyetlen halom patkányürülék mintegy 200.000 Salmonella-baktériumot tartalmazhat, s egy vándorpatkány évente tizenötezerszer ürít.

Számos, igen nagy gazdasági kárt okozó fertőző állatbetegség terjesztésében játszanak szerepet: száj – és körömfájás, pestis, Aujeszky betegség, leptospirózis.

Különösen veszélyes a járványgóc körüli kétszáz – háromszáz méteres kör, de a vándorpatkányok territóriumának átmérője akár 1000 méter is lehet.

A patkányok gyakran bizonyos kórokozók rezervoárjai -trichinellák, herpeszvírusok, dizentériát okozó spirochaeták -, mint mechanikus “vektorok” a szőrükre, talpukra tapadt kórokozókat továbbviszik, de a fertőzés legkiterjedtebb módja a takarmányok, etetők, állattartó helyek ürülékükkel, vizeletükkel, egyéb váladékaikkal való szennyezése. Az állattartó telepek közötti járványterjesztésben értelemszerűen a vándorpatkányoké a főszerep.

Fontos megjegyezni, hogy rongálják az épületeket, azokban lyukakat, járatokat fúrnak, megrágják a fa és falszerkezeteket, a vezetékeket, a szigetelést, a berendezési tárgyakat. Noha mozgásukkor (ha tehetik) elkerülik a nyitott tereket – és a falak, etetők, vezetékek, zsákok takarásában közlekednek, mégis zavarják haszonállataink nyugalmát, ezáltal csökkentve a nyugodt pihenésüket, ennek folytán a termékelőállítást.